kezdőlap | Médiaajánló | ufó-esetek | információk | elérhetőség | 4D movie | támogatók | ufó képek, illusztrációk

UFO testközelben

- Talán tizenhét éves lehettem, a szakmai gyakorlatomat töltöttem pincérként a fogadóban, amikor a szóban forgó eset történt. Egyik este - úgy fél tizenegy előtt pár perccel - hazafelé indultam. Bár a munkahely nem volt messze a kis utcától, ahol laktunk, mégis kerékpárral jártam dolgozni. Aznap este szokás szerint felültem a biciklire, és kényelmes tempóban kerekezni kezdtem. Alig haladtam azonban néhány métert, mikor különös hangra lettem figyelmes. Leszálltam a bicikliről s most már gyalog folytattam az utat. A furcsa, zsongó-búgó zaj közben egyre erősödött s néhány pillanat múlva egy éles, de nem vakító fénynyaláb is megjelent. A fejem fölül érkezett, akkor még nem láttam, honnan. Hirtelen azt vettem észre, hogy egy kis átmérőjű fénykörben állok.

Többször megpróbáltam kilépni ebbÅ‘l a fénykörbÅ‘l, ám eleinte mintha falba ütköztem volna, ezért egy idÅ‘re felhagytam a próbálkozással. Folyamatosan igyekeztem felfedezni, honnan jöhet a fény, s ahogy néztem felfelé, hirtelen megláttam az objektumot. Sajnos, magából a járműbÅ‘l alig látszott valami a fény miatt, ám az tisztán kivehetÅ‘ volt, mikor egy kis, kör alakú "ajtó" nyílt fel az alján, s nyílásban felbukkant egy kis lény.
Rövid ideig csak néztük egymást, majd a kis alak mintegy invitálva felém intett. Ezek után már csak arra emlékszem, hogy elindulok hazafelé. Továbbra is a fénykörön belül voltam, egészen a házunk kapujáig "kísért". A következÅ‘ kép, amit fel tudok idézni, hogy fekszem az ágyamon, és édesanyám borogatja a homlokomat. KésÅ‘bb tÅ‘le tudtam meg, hogy szinte kirángattam az ágyból, de erre én egyáltalán nem emlékszem...

- Rettenetes állapotban érkezett haza. Soha nem láttam még ennyire rémültnek és zaklatottnak. Éppen ez volt az, ami meggyÅ‘zött arról, hogy amit elmondott, az nem valamiféle tréfa. - állítja P. édesanyja, visszaidézve a hátborzongató éjszakai kalandot.

A hazafelé vezetÅ‘ néhány perces út - ez alkalommal - valamivel több, mint 20 percig tartott. Hová tűnt a többi idÅ‘? ElképzelhetÅ‘, hogy a történet korántsem ért véget azzal az invitáló mozdulattal? S vajon mi késztette az idegen objektumot, hogy a zaklatott, magán kívül lévÅ‘ fiút hazáig kísérje? Tudták, hogy milyen állapotban van: azért tudták, mert ezt az állapotot Å‘k - közvetett vagy közvetlen módon - Å‘k idézték elÅ‘.

FelelÅ‘snek érezték magukat azért, hogy biztonságban hazaérjen. Lehetséges, hogy egy bioszkennerrel - ami nálunk még csak az igényesebb színvonalú sci-fi alkotásokban (pl. Star Trek sorozat) létezik - odafentrÅ‘l folyamatosan ellenÅ‘rizték az életfunkcióit, stb., s ha bármiféle komplikáció adódik, azonnal a segítségére sietnek? A legjobb hasonlat talán a műtÅ‘ Å‘rzÅ‘helyiségében szakember felügyelete mellett súlyos műtét után ébredezÅ‘ betegé lehet...
Mintegy 60 perccel késÅ‘bb, alig néhány utcányira a helyszíntÅ‘l kamasz fiú osztja meg velünk kisgyermekkora óta visszatérÅ‘, életében jelentÅ‘s szerepet játszó találkozásainak történetét. A magas, vékony fiú, N. R. idegesen, feszengve kezd emlékei felidézéséhez, ám görcsössége nemsokára nyomtalanul oldódik. Pedig az esetek, amiket elmesél, megdöbbentÅ‘ek, hiszen az Ufo-ABC - ha létezik ilyesmi - összes "címszavát" felsorolja.
Történeteit hallgatva rövid idÅ‘re elfeledjük, hogy R. még szinte gyerek: 15 éves...
- Az elsÅ‘ élményem úgy emlékszem, 1993-ban, hét éves koromban történt. Lakodalomban voltunk a szüleimmel, amit egy kultúrházban tartottak. Mivel elég hideg volt, mindenki bent volt az épületben, ám én éjfél felé egy másik kisfiúval kimentem az udvarra. A kerítésnél beszélgettünk és nézelÅ‘dtünk. Hirtelen megláttunk egy sárga fénygömböt az égen, amint felénk közeledett, majd kb. 10-15 méterrel a fejünk felett megállt. Rövid ideig néztük, de a másik fiú megijedt és bement, egyedül maradtam az objektummal. Hangokat hallottam, amelyekrÅ‘l nem tudtam, hogy a gömbbÅ‘l szűrÅ‘dnek-e ki, vagy valakik beszélgetnek a közelben, ezért körülnéztem. Mire visszafordultam, a fényjelenség már eltűnt.

- A második eset nem sokkal késÅ‘bb, 1994 decemberében történt. Egy vasárnap este korán lefeküdtem. Éjszaka felébredtem, s mert úgy éreztem, tökéletesen kialudtam magam, és már nem vagyok álmos, kimentem, hogy megnézzem az órát. Ám mikor láttam, hogy alig múlt éjfél, úgy döntöttem, mégis megpróbálok tovább aludni. Amikor lefeküdtem az ágyra, éreztem, hogy hirtelen nagyon lehűlt a levegÅ‘ a szobában - pedig ment a fűtés - majd erÅ‘s, leginkább a szélsuhogáshoz hasonló hangot hallottam. Megijedtem, ezért gyorsan befordultam a fal felé és becsuktam a szemem. A következÅ‘ pillanatban éreztem, hogy három hosszú ujj megfogja az arcomat. Akkor már nagyon féltem. Ki akartam nyitni a szememet, rugdosni próbáltam a lábammal, de nem sikerült: meg sem tudtam mozdulni.

- Kiabálni sem tudtam, mert mintha valaki befogta volna a számat. Azután már nem éreztem semmit. Amikor reggel felébredtem, vigyázz-pózban feküdtem az ágyon, hanyatt, ahogyan sohasem fekszem - mindig hason alszom, s úgy is szoktam ébredni - és a takaró szabályosan végig volt terítve rajtam. ElÅ‘ször csak a nyakamat tudtam mozdítani, majd fel tudtam kelni, de émelyegtem és fájt a fejem.
Bár az emlékek nagy része valószínűleg biztonságban "hever" a fiú tudatalattijának megfelelÅ‘en lezárt zugában, idÅ‘nként - mint gondatlanul bedugaszolt palackból a szellem - ki-kiszökik egy-egy apróbb, néha jelentÅ‘sebb részlet, s akkor ismét el lehet kezdeni összerakni az alaposan összekuszált puzzle-t!

- Néha eszembe jutnak olyan események, amelyekrÅ‘l tudom, korábban megtörténtek velem, ennek ellenére eddig valamiért nem emlékeztem rájuk. Egy ilyen emlék jött elÅ‘ kb. négy évvel ezelÅ‘tt. Egy nagy, erÅ‘sen megvilágított, idegen helyiségben fekszem, asztalszerű felületen. A falak fémszínű szürkék, s úgy érzem, az asztal is fémbÅ‘l lehet. Nem vagyok egyedül, az asztal körül, amin fekszem, idegen lények csoportosulnak. Öten-hatan lehetnek, kettÅ‘ a lábam felÅ‘l áll, a többi a fejemnél. Szemben velem egy kerek, ablakszerű nyílás töri meg a fémfal egyhangúságát. Ezen át egy másik helyiségbe látok át, ahol szintén ufonautákat pillantok meg. A színüket az erÅ‘s fény miatt nehezen tudom meghatározni, olyan sárgásnak tűnnek, de elképzelhetÅ‘, hogy ezt is csak a megvilágítás miatt látom így... Lehet, hogy nincs vége a történetnek, én azonban többre nem emlékszem. - Nemrégiben is felszínre került néhány "foszlány". Mintha valaki fokozatosan engedne betekinteni a velem megtörtént eseményekbe... - próbálja megfejteni a titkot R.

- Tisztán emlékszem a kis szobára, amelynek egészen nagy, kb. három méter átmérÅ‘jű ablaka volt. Én ez elÅ‘tt az ablak elÅ‘tt álltam és kifelé néztem rajta. Csillagokat láttam: a Napot, s az egész Naprendszert. Nem sokkal késÅ‘bb már egy kis szürke ufonautával beszélgettem. Alacsony volt, egy fejjel lehettem magasabb nála. Szürke ruha volt rajta, a mellkas-részen egy jelzéssel. A feje aránytalanul nagy volt, ezzel szemben a karjai nagyon vékonyak és hosszúak, a kezén három ujj. A szeme hatalmas és fekete, orra nem volt, a szája nagyon pici. Kopasz volt, s nem volt szemöldöke sem. Beszélgetésünk nem szavakkal történt: nem láttam, hogy mozogna a szája, a hangját - egy lágy férfihangot - nem a fülemben, hanem a fejemben hallottam, s én is csak gondoltam arra, amit mondani akartam neki. Úgy gondolom, telepatikus úton kommunikálhattunk egymással. Egyetlen kérdésre emlékszem, amit feltettem neki - ez a ruhájával volt kapcsolatos - s amire válaszul Å‘ elmondta, hogy egy nagyon erÅ‘s anyagból készült. Biztos vagyok benne, hogy több kérdést is feltettem neki, de hogy mivel kapcsolatban, s hogy Å‘ ezekre mit válaszolt, arra már nem emlékszem.

A középiskolás fiú az elmondott történeteken kívül még jó néhányszor vált alanyává különös eseményeknek, illetve szemtanújává furcsa fényjelenségeknek, volt jelenlétérzése - több ízben a saját szobájának falai között. Már nem fél, fiatal kora ellenére meglepÅ‘en éretten reagál a körülötte zajló eseményekre. Elfogadta látogatóit, s mindazt, amit ez a kapcsolat jelent: kiválasztották, s ezáltal kicsit más, kicsit több lett, mint hétköznapi ember...