kezdőlap | Médiaajánló | ufó-esetek | információk | elérhetőség | 4D movie | támogatók | ufó képek, illusztrációk

Találkozások

1991. szeptember 30-án Bartus Zoltán kamionsofőr Németországból tartott hazafelé, amikor Endrefalvára érve hirtelen különös, semmihez sem hasonlítható, pulzáló fénygömböt pillantott meg az égen.
"- Látszatra nagyobb volt, mint a Hold. Először nem is nagyon figyeltem oda, csak akkor vált furcsává a dolog, amikor elkezdett bennünket követni."
A történet Déry János Nulladik Típusú Találkozások című műsorában látott első ízben napvilágot, s kétségkívül rendkívüli jelentőséggel bír a hazai ufókutatás szempontjából. Ez volt az első olyan hiteles magyarországi eset, amelynek több szemtanúja is volt, és a televízióban is beszámoltak róla. Az elmúlt évek során azután számtalan, ehhez hasonló esettel ismerkedhettünk meg. Sok, egyenruhás szemtanúktól -mentősök, rendőrök, biztonsági őrök - származó történettel találkozhattunk, amelyek gyakran meglepő hasonlatosságot mutattak egymással. Ebbe a kategóriába tartozik az alábbi eset is, amelynek főszereplői ezúttal battonyai határőrök.

Egy tavaszi estén, úgy kilenc óra körül B. Zsolt és kollégája, T. Zoltán Mezőhegyes felé autóztak, amikor hirtelen egy különös, erős fényt vettek észre a fák irányában, az úttest felett. Első logikus reakciójuk - biztosan egy szembejövő gépkocsi fényszóróit látják - nem bizonyult helytállónak, ugyanis gyorsan rádöbbentek: amit látnak, az egy lényegesen magasabban lévő, nagyobb - körülbelül a Hold látszólagos méretével megegyező - magányos fényforrás. A titokzatos objektum által kibocsátott fény színe is folyamatosan változott; a szemtanúk egyszer pirosnak, máskor sárgának majd kéknek látták .

- Először eszembe sem jutott megijedni, inkább csak kíváncsi voltam. Amikor azonban kiderült, hogy nem egy másik kocsiról van szó, és fogalmunk sem volt arról, hogy mi a csoda az, amit látunk, a kíváncsiság lassan félelembe váltott. - emlékszik vissza B. Zsolt.
A határőrpáros úgy döntött, megállnak, és várnak kicsit, hátha a különös objektum közelebb ér, s kiderül, mivel is kerültek szembe. Elszívtak egy cigarettát, eltelt körülbelül öt perc. Tökéletes csend volt, a tárgy nem mozdult, ezért felbátorodva ismét elindultak felé, ám ekkor a fénygömb is közelíteni kezdett; mozgása az autóéhoz igazodott: ha az elindult, ő is azt tette, ha megállt, a fénylő objektum is megtorpant.

- Ahogy egyre közelebb jött, számomra tisztán kivehetővé vált a tárgy csészealj formája. Ekkorra a félelem már legyőzte a kíváncsiságot, így hát megfordultunk és elindultunk visszafelé. Láttuk, hogy az a valami elindul utánunk. Néha egészen közel jött - annyira, hogy megvilágította a kocsi belsejét a fény - néha pedig lemaradt, de folyamatosan követett bennünket. Igyekeztünk minél gyorsabban minél távolabb kerülni tőle. Egy darabig ment is az autó, ám egyszer csak hirtelen lelassultunk negyvenre. Most már nagyon féltünk, én a padlóig tapostam a gázt, de nem voltunk képesek fokozni a sebességet. Egyfolytában azt figyeltük, hogy a hátunk mögött mi történik, emiatt egyszer majdnem az árokban kötöttünk ki. - idézi fel a történteket T. Zoltán.
A fénylő objektum mintegy kétszáz méteren át követte a kínlódó gépkocsit, majd nemsokára felemelkedett és egy nagy erejű fényvillanás kíséretében eltűnt. Az autó érezhető rándulással nyerte vissza lendületét, s haladt most már akadálytalanul a falu felé. A körülbelül fél óra múlva, ugyanabból az irányból utánuk befutó gépkocsi utasai semmi szokatlan nem észleltek...
A fenti sorok néhány részlete talán halványan ismerősnek tűnhet azok számára, akik figyelemmel kísérik a hazai ufóeseteket, s ez korántsem véletlen. Dömény Tibor , akivel szintén több ízben találkozhattak már a magazin hasábjain, - legutóbb a hazai ufókutatásban mérföldkőnek számító poligráfos vizsgálat egyik alanyaként - ugyanabban az időszakban, tízegynéhány kilométerre ettől a helyszíntől szintén találkozott az idegenekkel.
A holdfényben fürdő, kihalt országúton komótosan haladó kerékpáros bukkan fel. Úgy tűnik, közel s távol ő az egyetlen élőlény a csendes és kihalt tájban. Vagy mégsem?

A fiatalember kényelmes tempóban tekeri a pedált, a szomszéd faluból tart hazafelé. Egy útszéli sövény mellett elhaladva - maga sem érti, miféle késztetés hatására - hirtelen jobbra pillant, a sövényen túl elterülő mező felé. Az elé táruló döbbenetes látványtól szíve őrült dobogásba kezd: a rét füvén, tőle kb. 100 m-re nagy, ovális, semmihez sem hasonlítható tárgyat pillant meg. Az objektum oldalán fények futnak körbe, a tetejéről pedig egy vakító fénycsóva vág a riadt fiatalember felé. Halálos rémületben kezdi taposni a pedált, hogy mihamarabb eltávolodjon a titokzatos tárgytól, ám kétségbeesett igyekezetét nem koronázza siker: a vízszintes terep ellenére a kerékpár nemhogy sebesebben haladna, inkább egyre lassul...
Miközben képtelen levenni tekintetét a misztikusan félelmetes látványról, egyre kétségbeesettebben, minden erejét beleadva próbál távolodni. A kb. 30 méteres objektum körül a fűben kisebb fények is mozognak, szinte minden irányban, ennek ellenére tökéletes a csend, kivéve a fiatalember fejében jelentkező, egyre erősebb, magasan sípoló hangot. Végtelennek tűnő másodpercek. A fénynyaláb mintegy 100 méteren át követi a kerékpárost, majd lassan kezd lemaradni. Ekkor már a kerékpárt sem fékezi semmi, nyergében ülő utasa szinte hisztérikusan, könnyek között igyekszik minél gyorsabban minél messzebb kerülni. Már nem érdekli, mi van a háta mögött.
A következő történet már egy másik kategóriába tartozik - a lakáson belüli találkozásokéba - főszereplője egy 20 éves szegedi fiatalember, H. Róbert , akit évek óta "kísértenek" furcsa jelenségek.
- Általában azonos időpontban - éjszaka fél kettőkor vagy fél háromkor - arra ébredek fel, hogy nem tudok megmozdulni. Ilyenkor gyakran úgy érzem, más is tartózkodik rajtam kívül a szobában. Szeretnék szólni, segítséget hívni, esetleg megmozdulni, felkelni, de 4-5 percig tehetetlen vagyok. Azután hirtelen megszűnik ez az érzés, és ismét képes vagyok beszélni és mozogni. Az utóbbi két évben mintegy 15-20 alkalommal fordult elő velem ilyesmi. Általában semmi szokatlant nem tapasztalok, kivéve egy alkalmat, amikor a szoba erkélyre nyíló ajtaja nyitva volt. Ez azért különös, mert mindig becsukom lefekvés előtt, néha még fel is kelek ellenőrizni, hogy zárva van-e.
A fiatalember szabálytalan időközönként kerül a különös blokkolt állapotba, van, hogy hetente kétszer is észleli, de van olyan is, hogy fél évig semmi nem történik.
- A legutolsó eset néhány hónapja történt. Általában a fal felé fordulva alszom, most azonban az ablakkal szemben feküdtem. Éjszaka a már szokott időpontban felébredtem, megint erre a blokkolás érzésre. Kinyitottam a szemem és nagyon megijedtem. A szobában egészen tisztán kivehető volt minden, mert a Hold éppen bevilágított, ám az ablak egy részét eltakarta egy alak. Nem tudtam sem megszólalni, sem megmozdulni, figyeltem az alakot, ahogy ott állt, majd négy-öt perc múlva elhalványodott, majd teljesen eltűnt. - Semmi nem volt az ablak előtt, sem bútor, sem növény, semmi, tisztán kivehetőek volt a világos háttér előtt az alak körvonalai. Ahogy feküdtem, úgy láttam, az ablak közepéig ért, szerintem úgy 170-180 cm magas lehetett.
Vajon álom volt, vagy valóság? A történet kétségkívül magán viseli az álmok egynémely jellemzőjét. Ám vannak kísérő jelenségek, amelyek azt sugallják, esetleg mégsem ennyire egyszerű a magyarázat. A fiú édesapja köztudottan éber alvó, aki minden apró zajra felriad. Az események után azonban a srác hangos kiabálással sem tudta felébreszteni.
- Biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam. Még sokáig ébren feküdtem az ágyban, nem tudtam elaludni. Valamivel később hallottam, hogy a nővérem kiment. Megnéztem az órát, és másnap megkérdeztem, volt-e kint abban az időpontban, s a válasz igen volt. - A hitelesség megítélése szempontjából általában három fő csoportra osztjuk a történeteket. - magyarázza Sós Tibor, az Ufo-Controll Hálózat vezetője.
- Az első kategóriába tartoznak azok az esetek, melyekről egyértelműen megállapítható, hogy hitelesek. A második csoportot alkotják azok a beszámolók, amelyekről - szintén egyértelműen - ennek az ellenkezője bizonyosodik be, vagyis nincs valóságalapjuk. A harmadik, talán legkényesebb, ám kétségkívül a legnagyobb számú beszámolót felölelő csoport tartalmazza azokat az elbeszéléseket, amelyek rendkívül érdekesek, és hitelesnek tűnnek, ám a rendelkezésre álló információmennyiség alapján mégsem egyértelműen besorolhatók. A fenti szegedi történet ebbe a kategóriába tartozik.